img

Kovács Tamás megtörte az átkot, hiszen elsőként sikerült a rajtelsőséget futamgyőzelemre váltania Belgiumban. A Brit nagydíjon berobbant, akárcsak egy üstökös, a csillogást pedig esze ágában sem volt a fakulásra cserélni - tündökölni akart tovább. Meg is oldotta magának a "kirakatban" való maradást, hiszen nem csupán a Belga nagydíj időmérő edzését tudta megnyerni 32 ezreddel Bába Alex előtt, hanem a futamon is győzelmet sikerült aratnia még annak ellenére is, hogy Bába Alex komoly esélyekkel pályázott a végső győztes cím elnyerését illetően, ám egy hihetetlenül rossz taktikai döntésnek hála végül nem maradt valós kihívója a későbbi győztes Kovács Tamásnak.

A futam természetesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és változatos volt. A dobogóra Kovács Tamás mellett legnagyobb ellenfele, Elekes Bálint állhatott fel, míg a harmadik pozíciót M. Márton örökölte meg.



Egyre kiélezettebb tehát a versengés a bajnoki címért Kovács Tamás, és Elekes Bálint között. A kérdés csupán az, hogy melyikük bírja idegekkel tovább? Ma erre minden bizonnyal választ fogunk kapni.